2010. június 18., péntek

Gallér újra

Kezd megjönni  a kedvem a fűzéshez, mert annyi gyönyörű gallért láttam... Az enyém most így sikerült, de lesz ennél szebb, színesebb is

2010. június 5., szombat

Eső után

Tudom, hogy vannak olyan települések, ahol rosszabb a helyzet, de pár havi munkám "eredményét" látjátok. Félreértések elkerülése végett ami a vízből kikandikál, az borsó, hagyma, burgonya, földieper... Ahogy elnézem a kertet, pár hétig akkor sem tudunk semmit csinálni, ha nem esik több eső, mert addig száradni kellene a földnek. Minden együttérzésem azoké, akik egy évi termésnél többet veszítettek. Ígérem, hogy ha ezen túlleszünk, fűzni is fogok...

2010. május 2., vasárnap

Gallér

Amikor elkezdtem gyöngyöt fűzni, kinyomtattam ezt a mintát. Most került rá sor. Alaposan oda kellett rá figyelni fűzés közben, de a végeredmény nagyon tetszik. (A színeiről már nem is beszélek.)



2010. április 21., szerda

Csillagvirág

Kiegészült a karkötő egy egészen egyszerű nyaklánccal a mindennapi hordhatóság jegyében :)


2010. április 17., szombat

Pulsera seis puntas

Ismét karkötő és ismét barna. Mentségemre szóljon, hogy legalább 6-7 színösszeállításban próbálkoztam, és "egészen véletlenül" ez tetszett a legjobban. Minta: Quienlodira


2010. március 28., vasárnap

Anaid karkötő

Régi vágyam volt ez a karkötő (is). Első nekifutásra nem találtam elég feszesnek a szélét, azért fűztem még egy összekötő sort, de úgy már nem volt az igazi. Így kerültek a szélére a kis kúpos csiszoltak, valószínűleg így marad. Már csak kapocs kellene hozzá, de nem tudtam megállni, hogy meg ne mutassam. Köszönöm Diának a szuper mintát!


2010. március 20., szombat

Koprodukciós karkötő

Süni látott egy karkötőt, ami megtetszett neki, Fidji kitalálta, hogy melyik volt az, és megosztotta velünk a mintát, én pedig rájöttem, hogy nekem is tetszik és megfűztem. (Történt mindez az nlcafe Gyöngyök fórumán, sok-sok hozzászólással ezelőtt, de most volt rá időm, és most lett rá kapocs:))


Related Posts with Thumbnails